Energetika >

Projektek

(2009-2011) A MAVIR Zrt. ZEUS alapú Központi Kezelőközpontja

Megvalósulási beszámoló

2007-ben a MAVIR Zrt. elhatározta, hogy meglévő öt regionális kezelőközpontját országos kezelőközponttá vonja össze. A megvalósítás előkészítése – Koncepció terv, Megvalósulási Tanulmány, Rendszerterv kidolgozása – után 2009-ben kezdődött meg a tervezés és kivitelezés. Ez a központ három fő tevékenységet fog össze, a hálózatkezelői, a hálózat üzemeltetői és rendszerirányító feladatokat, melyek mind önálló felhasználói munkahelyek is, több MMI-val. A feladatok ellátásához a hálózatkezelők és a hálózat üzemeltetők a Prolan ZEUS SCADA rendszerét, a rendszerirányítók a SIEMENS SPECTRUM EMS/SCADA és a Prolan ZEUS rendszerét együttesen használják.

A Prolan Zrt. feladata az volt, hogy egy olyan rendszert hozzon létre, amely maximálisan támogatja az alállomások felügyeletét, megbízható távkezelését, kellő redundanciával rendelkezik, és tegye lehetővé a zökkenőmentes áttérést úgy, hogy a régóta használt alállomási funkciókat és a hozzájuk tartozó képeket ne kelljen újratesztelni. Ez nem volt egyszerű feladat mivel a korábbi regionális kezelőközpontok az ország öt különböző pontján, öt év alatt az üzemeltetők kívánságainak folyamatos figyelembe vétele mellett jöttek létre.

A földrajzilag is eltérő helyen elhelyezett, redundáns kialakítású új központi kezelőközpont nagy mennyiségű I/O-t, a teljes magyar átviteli hálózat összes alállomását kezeli. A Prolan Zrt. a ProField RTU-ban és a ZEUS megjelenítő rendszerben egyaránt új funkciókat fejlesztett ki:

  • A RTU-ban technológiai mező szintű illetékességkezelési rendszert hoztunk létre, amely gondoskodik a három központi felhasználói csoport, illetve az alállomási kezelői felület között a kezelési jogosultság megosztásáról.
  • A ZEUS és SPECTRUM rendszerből egyaránt indítható automatikus kapcsolási sorrend végrehajtó funkciót is kifejlesztettünk, ami bonyolult, akár több alállomást is átfogó kapcsolási sorrendek futtatására is alkalmas.
  • A ZEUS új funkciói közül az adatbázis alapú eseménynaplózás, alarmlista, karbantartási funkció ellátása adatokkal, és a kezelői beállítások megőrzésének biztosítása emelhető ki. A kezelési biztonság és kényelem érdekében a kezelői munkahelyek négy-monitorosak, és bármikor átkapcsolhatók a tartalékrendszerre.
  • Az alállomási képrendszer egységesítésre került, a képek létrehozását egyszer kellett elvégezni, a különböző telepítési helyekre (tartalék rendszer, alállomási helyi megjelenítők) automatikusan generálódnak. (Az összes alállomás képét át kellett alakítani egyrészt a megjelenített információk bővülése, másrészt a színezési konvenció változása miatt.)

A feladatra a tizenkét fős Prolan csapatnak másfél év állt rendelkezésére. A jelentős mennyiségű fejlesztés ellenére a határidőket pontosan tartottuk, az üzembe helyezések jó hangulatban zajlottak. Ha menet közben problémák adódtak, a generálkivitelező OVIT Zrt., illetve a megrendelő MAVIR Zrt. projekt teamje is bizalommal volt irántunk, egy csapatként álltak mellénk. Ehhez nagyban hozzájárult a több mint 15 éves sikeres együttműködés, aminek folytán már-már külső osztályként dolgozhattunk. A létrejött központtal a megrendelő MAVIR Zrt. elégedett, és bízunk benne, hogy következő generációs rendszerük elkészítésében is számítanak a Prolan Zrt. mérnökcsapatára.